Angliában az adókód (taxcode) alapján történik meg az esedékes fizetésből való adólevonás. Ezt a kódot munkába álláskor az adóhivatal közli az új munkaadóval. Ez az információ a munkaadónak fontos, amikor az esedékes bérszámfejtést végzi.
A taxcode alapjában három számból és egy betűből áll. Például 474L. Ebben az esetben csak a számok fontosak, mert ez jelöli az adómentes összeghatárt. Egész pontosan így néz ki:
474L= 747 X 10+9= 4749. Vagyis ebben az esetben 4749 fontig adómentes a bevétel.
Emergency Tax Code (ETC)
A hivatalos megfogalmazás szerint azt sorolják be ebbe a kategóriába, akinél nem tudja az adóhivatal megállapítani, hogy előre láthatóan mennyi lesz a bruttó bevétele. Idén és a következő évben ez a kód a fenti példaként említett 474L és jelenleg én is ebbe a kódba vagyok besorolva. A furcsa az, hogy a cikkel kapcsolatban megnéztem az eddigi bérpapírjaimat és egy érdekes felfedezést tettem. Az utolsó londoni munkahelyemen 3 és fél évig dolgoztam. Határozatlan idejű szerződéssel, de éves bérbe, havi fizetéssel. Vagyis lehetett tudni, mennyit fogok keresni. Ennek ellenére végig ETC-ben voltam besorolva. Tehát aki ilyen kódban van, annak nem kell aggódnia.
Betűkódok
- BR vagyis Basic Rate. Ez azt jelenti, hogy a bevétel nem haladja meg az általános összeget és a munkavállaló nem kap semmilyen szociális segélyt vagy egyéb támogatást.
- D0 (Dé nulla) Ezt a kódot azok kapják, akik másodállást vállalnak. Ebben az esetben a „D0” kódos bérből 40% adót vonnak le, de a főállásból származó fizetés lehet teljesen adómentes.
- K Az adómentes összeghatár kevesebb, mint a levont adó százaléka. Például, ha valaki egyéni vállalkozóként adóév végén adójóváírást tehet, de ez az adó levonásakor még nincs összegszerűen figyelembe véve.
- L Alapösszegű adómentes bért jelöl, vagyis a 4749 fontot, vagy az alatti összeget. Ezt a kódot használják ETC-nél is.
- NT Minden ember álma, Nil Tax vagyis teljes adómentességet jelez.
- P, V, Y Magasabb adómentes összeghatárt jelöl, ez 65 év fölöttiekre vonatkozik.
- T Ez azt jelenti, hogy a Taxcode-ot felülvizsgálatra javasolják.
- 0T (nulla Té) A nulla azt jelöli, hogy a munkaadó nem esik bele az adómentes sávban Sőt, ebben az esetben minimum 20, de inkább 40%-os adókulcs alá esik a teljes jövedelem, annak összegétől függően.
Cikluskódok
A kifizetés illetve a bérszámfejtés ciklusától függően a Taxcode mellett esetenként feltüntetik a következő kódok egyikét:
- W1 Ez a kód a heti fizetési ciklust jelöli
- M1 Ez a kód a havi fizetési ciklust jelöli
Ez akkor fordulhat elő, ha az új munkaadó nem kapta meg a P45-ös nyomtatványt.
Másodállás
Ha valaki másodállást vállal, kaphat ETC-t és valószínűleg a második munkahelyéről származó bevétele után magasabb adót fog fizetni. Ezzel csak akkor lehet baj, ha idő közben a másodállásból lesz főállás és az első munkaviszony megszűnik. Ebben az esetben merül fel a következő kérdés:
Mi a teendő, ha rossznak véljük a Taxcode-ot?
Kapcsolatfelvétel esetén angoltudás ás NIN szám megléte szükséges.
HMRC Tax helpline:
Ügyfélfogadás:
H-P: 08:00 – 20:00
Szombat 08:00 – 16:00
Telefonszám: 0845-3000-627
HMD 2011.12.10. 05:02:40
uj munkahelyemen 0t-s taxkódot kaptam már szóltam érte, s azt mondták javítják, tudnak róla. Kérdésem,hogy az így levont + manit azt hogyan szerezhetem vissza? Adóvisszaigényléssel év végén?
Másik. Albérletem fix időre szól, de úgy fest, hogy mennem kellene innen, Mi történik, ha nem töltöm ki a teljes időt? Akkor is ki kell fizetnem a pénzt? Mi lesz ebben az esetben a deposittal?
Köszönöm segítséged
HMD
Árpádiusz 2011.12.10. 05:04:03
Adó: maga az adóhivatal is csinálhat évközi korrekciót, de ha ennek ellenére mégis többet vonnak le, akkor az új adóév elején kezdeményezheted a visszatérítést. Szállás: ha te jösz el előbb, akkor a fennmaradó depozit úszik. Ha a főbérlő küld el előbb, akkor a maradék visszajár. De ezt jobb volna a főbérlőddel tisztázni.
HMD 2011.12.10. 17:56:58
szia köszi, akkor adó ügyben nem aggódom. szállás ügyben akkor olyan nincs hogy ki kell fizetnem a hátralevő részt? Már nem sok lenne, de mennék innen.
Köszönettel, s köszi a blogodat is
HMD
Árpádiusz 2011.12.10. 18:05:00
Elvileg úgy van, hogy fix idős a szerződésnél ki kell töltened az időt. Ha nem tudsz megegyezni a főbérlővel akkor lehet csúnyán játszani. Vagyis idő előtt költözől és hagyod úszni a depozitot. Én a helyedben beszélnék a főbérlővel, jobb mint haragban elválni.Nem tudom miért akarsz menni, de ha jó okod van rá, pl. a körülmények miatt, akkor ne legyél szívbajos viszont ha más okod van, akkor próbálj fair lenni.
eventually 2012.07.29. 23:39:52
Én azt szeretném tőled kérdezni, hogy nekem két munkahelyem van, egy 30 órás, ahol kéthetente kapok fizetést és egy 16 órás, ahol havonta. Ez ugye legális? Mert van, aki ijesztget, de ha jól láttam, akkor 48 órára be lehetsz jelentve... A másik, hogy az elsőnél a tax code-om 0T W1, a másodiknál 0T1 és nagyjából 23% adót+NI-t fizetek. Akkor ha jól értelmezem, amit írtál, ez így rendben is van, ugye?
Köszönöm szépen a válaszod :-)
Petra