Utolsó kommentek

NYOMJ EGY LÁJKOT!

Anglia, élet és munkavállalás

Ha angliai munkavállalást tervezel, jó helyen jársz. Ennek a blognak a célja ugyanis az informálás és a tapasztalatok megosztása.

NYOMJ EGY LÁJKOT!

My VisitorStat


2012.01.03. 00:01 Árpádiusz

Ofsted

 

Gyermeknevelési és oktatási intézmények felügyeleti szerve. Független és pártsemleges intézmény, mely közvetlenül a parlamentnek jelent. Fennhatóságuk alá tartoznak a regisztrált dadáktól kezdve az állami és alapítványi iskolákon keresztül a felnőttképzéssel foglalkozókig minden oktatási szolgálat.

Anglia szerte, minden héten száznál is több ellenőrzést és felmérő látogatást tesznek, melynek eredményét folyamatosan nyilvánosságra hozzák honlapjukon. Az oldalon rá lehet keresni irányítószám alapján a körzeti iskolákra, onnan pedig meg lehet nézni a legutóbbi ellenőrzés eredményeit és az intézmény besorolását.

http://www.ofsted.gov.uk/

Azok, akik hivatalos keretek között szeretnének gyermekfelügyelettel foglalkozni, például, mint childminer, annak kötelessége beregisztrálni magát az Ofsted rendszerébe. A regisztráció nem ingyenes. Folyamata hosszadalmas, esetenként 12 hét is lehet. A regisztráció lényege, hogy a jelentkező megfeleljen az állami előírásoknak és betartsa azokat. További részletekért érdemes gondosan átböngészni az Ofsted oldalát.

 

 

4 komment

Címkék: oktatás gyerek bébiszitter munkavállalás papírmunka


2011.11.05. 00:01 Árpádiusz

Munkavégzés terhesség alatt

 

 Ha valaki terhesen dolgozik, a munkaadónak kötelessége egészség, munka- és balesetvédelmi okokból kiemelten kezelni őt. Bizonyos esetekben a munkavállalónak joga van a fizetett szabadsághoz illetve fizetett távolléthez terhesgondozás alatt. Ez sajnos függ a munkaviszony típusától illetve a munkaszerződés tartalmától.

A várandós nőknek négy alapjoga van a munkavállalással kapcsolatban:

- Fizetett szabadság és szülés előtti ellátás

- Szülési szabadság

- Fizetett anyasági juttatások

- Egyenlő bánásmód

A terhességről a munkavállalónak kötelessége tájékoztatni a munkaadót. Ezt legkésőbb a baba várható érkezése előtt 15 héttel meg kell tenni. Függetlenül a munkaviszony hosszától, a munkavállalónak joga van fizetett távollétre a terhesgondozás idejére, mely esetben a bérezése nem változhat. Tehát a munkaadónak kötelessége biztosítani a fizetett távollétet a terhesgondozás idejére viszont joga van igazolást kérni róla, az esetleges visszaélések elkerülése végett.

Amennyiben valaki megbizonyosodott róla, hogy gyermeket vár, az minél előbb közölje ezt a munkaadóval Érdemes felvenni a kapcsolatot a személyzeti osztállyal és megbizonyosodni arról, hogy a cég hivatalosan tudomásul vette a tájékoztatást.

 

Szvetlana története: 

A most következő eset azt bizonyítja, mennyire korrektek az angol munkaadók. Szvetlana terhes lett, amit észrevett a közvetlen főnöknője, akinek már két gyereke volt. Hiába, a rutin meg az évek… Rákérdezett a terhesség tényére és Szvetlana elmondta neki, hogy áldott állapotban van, viszont hivatalosan a menedzsment nem lett erről tájékoztatva. Másnap új szerződést írattak vele alá, mondván, megváltozott a munkaköri leírása. Szvetlana szó nélkül aláírta a szerződést, nem tudva, hogy az próbaidős. A terhességről továbbra se szólt hivatalosan, talán azért nem, mert azt hitte, azzal, hogy a csoportvezetőjének elmondta, egyúttal hivatalosan a menedzsmenttel is közötlet ezt a tényt. Egy hét múlva indoklás nélkül elbocsájtották, ami az ACAS szerint teljesen jogszerű volt, hiszen próbaidő alatt ezt bármikor megteheti a munkaadó. Lehet okulni ebből a történetből!

 

 

A terhesség tényét legkésőbb a baba várható érkezése előtt 15 héttel közölni kell a munkaadóval. A munkaadó kérhet írásos bizonyítékot a terhességről. Ezt MAT B1 –es nyomtatvány formájában az orvos vagy a szülész adhatja ki, a terhesség 21 hete után. Érdemes ezt az igazolást önkéntesen kikérni előre és ezzel együtt tájékoztatni a munkaadót, így elkerülve Szvetlana sorsát.

 

2 komment

Címkék: gyerek munkajog munkavállalás


2011.10.06. 23:16 Árpádiusz

Szociális- és adórendszer Angliában 3. – Az adózásról

 Adóévek

Az adóév áprilistól áprilisig tart. Az adóév végén egy P60 nevű nyomtatványon a munkavállaló kimutatást kap az egész éves keresetéről és a tőle levont járulékokról. Az adóévek ciklusai:

- 2009.04.06.-2010.04.05.

- 2010.04.06.-2011.04.05.

- 2011.04.06.-2012.04.05.

Adó visszatérítés

 Adó visszatérítésre is lehetőséged van. A második adóévben, az első adóévben befizetett összeget egyben visszaigényelheted, ha az nem éri el az adóköteles határt. Adómentes összeghatárok:

- 2009-2010 adóévben: 6,475 GBP

- 2010-2011 adóévben: 6,475 GBP

- 2011-2012 adóévben: 7,475 GBP

 Az adó kalkulátor segítségével ellenőrizheted, hogy a fizetésedhez képest mennyi adót kell fizetned és ebből mennyit vont le az adóhivatal. Ehhez használható a P60-as nyomtatványon illetve az adott adóévi legutolsó bérpapíron szereplő összeg. Az adó kalkulátort itt megtalálod:

http://listentotaxman.com/

 Amennyiben úgy látod, hogy az előző adóévben több adót vontak le, akkor a helyi adóhivatalban elindíthatod a visszaigénylési folyamatot. Ehhez a következő dokumentumok szükségesek:

- Személyazonosító irat

- N.I.N. kártya

- P60-as nyomtatvány

 A lakhelyed szerinti legközelebbi HMRC irodát megtalálhatod az alábbi kereső segítségével:

http://www.hmrc.gov.uk/enq/

Szólj hozzá!

Címkék: adó munkavállalás adójóváírás hmrc


2011.10.04. 18:03 Árpádiusz

Szociális- és adórendszer Angliában 2. - Járulékrendszer

Járulékok
 
Angliában összesen kettő járulékot vonnak le a fizetésből.
- Jövedelemadó (Incoming tax)
- TB járulék (National insurance)
 
Adókulcsok
 
Háromkulcsos adórendszer van érvényben mely a következő képen néz ki:
 
Összeghatár:
Adókulcs:
7,475-37,400 GBP éves kereset között
20%
37,400 GBP éves kereset fölött
40%
150,000 GBP éves kereset fölött
50%
 
Bérpapír
 
A munkaviszony alatt heti, kétheti vagy havi fizetés van. Ennek írásos bizonyítéka a bérpapír (payslip, wageslip) amit személyesen vagy postai úton kaphatsz meg. Ezeket a dokumentumokat ildomos megőrizni. A bérpapír két fő adathalmazt tartalmaz:
- Az aktuális fizetés és levonások jegyzéke.
- Az adott adóévben, az adott munkáltatónál megkeresett teljes fizetés összege és a levonások teljes összege, az adott időszakig.
 
Évközi korrekció

Az esedékes adóév alatt a bruttó bevétel és a befizetett járulékok összege folyamatosan ellenőrizve van. Ennek köszönhetően a túlvonás kevés esetben történik meg, és akkor is csekély összegű. A lényeg ez esetben az évközi korrekció. Vagyis az adott ideig megkeresett pénzösszegből kalkulálnak egy becsült összeget, mely a teljes évre várható bruttó bevétel. Ezen becslés alapján, évközben adójóváírás is lehetséges, így csökkentve a túlvonás mértékét. 

Szólj hozzá!

Címkék: adó munkavállalás adójóváírás


2011.10.02. 02:11 Árpádiusz

Szociális- és adórendszer Angliában 1. - National Insurance Number

 

Angliában központi rendszer tartja nyílván az adózással és a szociális juttatásokkal kapcsolatos dolgokat. Ennek következtében mindenkinek egy azonosító száma van. Ezt nevezik National Insurance Number-nek, vagyis N.I.N.-nek vagy NINO-nak. Ez alatt a szám alatt fut az adó, szociális juttatások és a nyugdíjalap is. Tehát nincs külön adó, TB illetve nyugdíjszám. Az ezzel kapcsolatos adminisztrációt a Jobcentre, a nyilvántartást pedig a HMRC végzi.

 
Az angol társadalombiztosítási szám igénylése egy telefonhívással kezdődik. A 0845-6000-643 számot tárcsázva egy központi irodával kerül az ember kapcsolatba. Az ügyintézővel kizárólag angolul lehet kommunikálni. A társalgás során személyes információkat kell majd megadni ezért célszerű az igénylőnek intézni a hívást. A telefonhívás végén a jelentkező kapni fog egy időpontot a személyes interjúval kapcsolatban. Az interjúra lehet kérni magyar tolmácsot, mely vagy személyesen fog megjelenni vagy telefonon keresztül segít az interjú lebonyolitásában.
 Maga az interjú kb. félórás és egy JobCentre Plus irodában történik. Ez alatt a munkavállalással és a kinttartózkodással kapcsolatos infókat fogják az igénylőtől megkérdezni. Az interjú után v. alatt az útlevelet elkérik és az rendőrség adatbázisában ellenőrzik, hogy az illető ellen van-e nemzetközi elfogató parancs. Ha ez kész, akkor lehet hazamenni.
 Az interjú után 10-14 nappal kipostázzák az igazoló lapot, amely tartalmazza a NIN számot, majd egy másik levélben magát a NIN kártyát is. Innentől kezdve van hivatalos adó- és TB száma az embernek, amit a munkáltatónak be kell mutatni.
 Amennyiben a személyes adatokban változás történik (értsd: lakcím vagy családi állapot) azt be kell jelenteni a következő telefonszámon: 0845-915-7006 ( National Insurance Registration Helpline)
 
Megjegyzés:
Bárki vállalhat munkát, anélkül, hogy NIN számmal rendelkezne. Ebben az esetben is fog kapni egyet, mely ideiglenes és a számsor a munkavállaló születési dátumából van összeállítva.

 

2012-től már senki sem kap N.I.N. kártyát. A szám igazolására kizárólag az igazoló lap szolgál.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj adó munkavállalás társadalombiztosítás


2011.10.01. 00:01 Árpádiusz

Ügynökségi munkavállalással kapcsolatos törvénymódosítás

 

2011. október elsejével az ügynökséges munkavállalás szabályozó új rendelkezések lépnek érvénybe. Ezek a rendelkezések az esélyegyenlőséget hivatottak szolgálni a céges és az ügynökségi munkások között. Sajnálatos módon a törvénynek nincs visszamenőleges hatálya és könnyedén kijátszható.
 
A törvény a következő kategóriákra érvényes:
- Ideiglenes munkavállaló (Temporary worker)
- Szerződéses munkavállaló (Contract worker)
 
Milyen jogok illetik meg az ügynökségi munkavállalókat?
Az első munkanaptól:
- Azonos jogok illetik meg a munkahelyi létesítmények használatában. Pl. kantin, pihenőhelység
- Információk a munkahelyi álláslehetőségekről
 
12 munkahét után:
- Jogosult ugyanazon alapvető jogokhoz, mint a cég saját alkalmazottai
- Fizetés. Ebbe beletartozik minden féle díjazás és bónusz. Alapból nem tartozik bele betegszabadság és az anyasági/apasági szabadság.
- Nők esetében fizetett távollétnek minősül a terhes gondozáson való megjelenés
 
A 12 hetes periódust meg lehet szakítani, maximum 6 hétre. Vagyis a munkában töltött idő nem vész el, de erre is megvannak a korlátozások. Az alábbi esetekben nem nullázódik a 12 hét számolása:
- Igazolt hiányzás vagy betegség
- Esküdtszéki szolgálat
- Hivatalos munkaszünet
- Szabadság
- Állásidő, pl. karbantartás miatt
- Terhesség és anyasággal kapcsolatos szabadság vagy hiányzás
 
Összegző táblázat a12 hét számolásával kapcsolatban
 
Esemény, mely kihatással lehet a 12 hetes periódus számolására
Az esemény kihatása a 12 hét mérésére:
Az ügynökségi alkalmazott új munkaviszonyt kezd egy másik munkáltatónál
Nullázza a számlálást
Az ügynökségi alkalmazott új beosztásba kerül ugyanazon munkáltatónál
Nullázza a számlálást
Több mint 6 hét szünet két megbízás között,
ugyanazon munkáltatónál
Nullázza a számlálást
Bármilyen egyéb ok, mely kevesebb, mint 6 hétig tart
Megállítja a számlálást
Betegség miatti hiányzás
Megállítja a számlálást
Éves szabadságolás
Megállítja a számlálást
Terhességgel vagy anyasággal kapcsolatos hiányzás esetén, ha a munkaszerződésben erről megállapodás van
Megállítja a számlálást
Anyaság/apasági szabadság esetén, ha a munkaszerződésben erről megállapodás van
Megállítja a számlálást
 
Megjegyzés: Azok az ügynökségek, melyek eddig is használták a kiskapukat, valószínűleg ezután is fogják. Tehát bizonyos időnként új szerződést fognak csinálni. Esetleg máshova küldenek el dolgozni vagy egyéb indokot találnak arra, hogy újra kezdhessék a számlálást. A korrekt ügynökségek pedig ezután is be fogják tartania a játékszabályokat.

3 komment

Címkék: munkajog ügynökségek munkavállalás pénzkereset


2011.06.30. 00:02 Árpádiusz

(SZ)Állásközvetítők 6. rész - Extrém eset ( BéGábor nyomán)

 

Az alábbi újságcikkre bukkant BéGábor( Köszönet érte!) és kérésére most megosztom veletek. Őszintés szólva, amikor elolvastam, nem akartam elhinni. Úgy éreztem tele van csúsztatásokkal, de megtaláltam az eredeti angol cikket, melyből a fényképek származnak. A cikket 2 helyen pontosítottam, de alapjában az eredetit olvashatjátok. Jó borzongást!

Az ATV.HU és a THE SUN nyomán, 2011 szeptember 12. cikk

Állásajánlatot kaptak Angliában, rabszolgák lettek egy kempingben. Karámokban, kutyakennelekben és régi lakókocsikban laktak, nem kaptak pénzt és csak ritkán jutottak élelemhez – 24 rabszolgasorban élt embert szabadított ki a brit rendőrség. 

A 24 férfit Londontól északra, Leighton Buzzard-ban, egy kempingben tartották, rabszolgaként kezelték és munkára kényszerítették őket. 5 hónapi megfigyelés után, 200 rendőr vasárnap razzia során fogott el négy férfit és egy nőt - ők az ügy fő gyanúsítottjai. A kiszabadítottak között britek és kelet-európaiak is vannak, egyiküket 15 éven keresztül tartották fogva akarata ellenére. 
A foglyok hajléktalanok és alkoholisták voltak, akiket valószínűleg hamis állásajánlatokkal csaltak lépre állítólagos munkaközvetítők. Sean O’Neal bűnügyi nyomozó a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a férfiakat különböző konyhákon és más szociális intézményben szólították meg. Az elkövetők napi 80 font fizetést, „étkezést és szállást” ígértek nekik. E helyett rabszolgaként tartották, majd kényszermunkára fogták őket. A kempingbe érkezésükkor elvették tőlük a mobiljaikat, és kopaszra borotválták a fejüket. 
A lengyel, román, orosz és brit nemzetiségű férfiakat rossz fizikai állapotban találták. Embertelen körülmények között laktak, nem kaptak pénzt és csak „nagyon, nagyon kis adag ételeket” kaptak, mondta O’Neil. Nem jutottak folyóvízhez, nem állt rendelkezésükre WC és tisztálkodási lehetőségük sem volt. 
A helyszínen fegyvereket, kábítószert és pénzt is találtak. A rabszolgatartók lengyel és román állampolgárok, akik azzal fenyegették áldozataikat, hogy megverik őket, ha megpróbálnak elmenekülni - folytatta a rendőr. Többeknek, ennek ellenére sikerült megszökniük, ők értesítették a rendőrséget. A kiszabadított férfiakat kórházba szállították. 

ulz/AFP

Nos, ez után az extrém eset után következzen egy cikksorozat, arról, hogy ez magyarosan hogy szokás..

 

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás vámszedők


2011.06.28. 00:01 Árpádiusz

(SZ)Állásközvetítők 5. rész – Amikor valami nem stimmel

 Ha valaki veszi a fáradságot és odafigyel a részletekre, akkor érdekes dolgokat tapasztalhat a cégekkel kapcsolatban. A google kereső nagyon hasznos tud lenni. Az alábbi esetben igencsak bőbeszédű találatokat lelhet az érdeklődő:

 http://shp.hu

http://angliaimunka.shp.hu

Andrei Zsuzsa és kisegyüttese, aki megalakította a Newjob Employment Agency Ltd.-t, több weboldalt is üzemeltet. Ha valaki beírja a Google keresőbe, jót nem olvashat róluk. Persze nem akarom se védeni, se gyanúsítani őket. Ha valakinek baja van a fent említett csapattal, akkor nem az internet erre a megfelelő fórum. Erre találták ki a rendőrséget és az adóhivatalt. De minden esetre az ilyenekre szokás mondani, hogy cinkes. Az ember hamar elveszíti a bizalmát és elkezd tovább keresni.

A bejegyzésem nem maradt válasz nélkül. Andrei Zsuzsával folytatott levelezésem itt olvasható:

http://about-uk-work.blog.hu/2011/06/29/andrei_zsuzsa_levele

 De mi van akkor, ha nem talál az ember semmit? Ilyenkor kell odafigyelni a weboldal tartalmára. Erre pedig következzen az alábbi példa:

 http://www.labour-portal.com

 Egy igazán profi és legálisan működő vállalkozás látszatát keltő valami. Azért valami, mert nem tudom őket bekategorizálni. Az biztos, hogy nem ügyfélközpontú a csapat. Ha valaki a weboldalon keresztül veszi fel velük a kapcsolatot, hamar kap egy kétnyelvű e-mail-t. Ennek az a lényege, ha nem küldesz nekik önéletrajzot, le se szarnak. Vagyis esély sincs az érdeklődésre. De vegyük sorba, vajon mi is lehet a háttérben:

- Lehet, hogy magyar székhelyű a cég. Bár ennek semmi nyomát nem találni. Ajánlanak személyre szabott nyelvoktatást és bemutatkozó videó készítést. Kíváncsi lennék, ez utóbbi mennyibe kerül,.Miért nem lehet egy e-mailre válaszolni?

- Lehet, hogy angol a cég. Hiszen londoni székhelyű ügynökségnek van bejegyezve. Furcsa mód azonban egy szóval se állítják, hogy ezzel foglalkoznának. Csak a tanácsadást pedzegetik. Ennek ellenére az oldal tele van angol állásajánlatokkal.

- Lehet, hogy szobakiadással foglalkoznak, hiszen az angol állásajánlatoknál konkrét összeg szerepel a szobabérlésnél. Igaz, ezek Liverpool környékéről származnak. De akkor most londoni vagy liverpooli?

- Lehet, hogy nemzetközi a cég. Bár angol bejegyzésű, az oldal tele van egyéb országokból származó álláslehetőségekkel. Mindegyik a komolyság látszatát kelti, de az is lehet, hogy ez az egyetlen cél és valójában egyik állás sem valós.

- Végezetül felmerült egy információ, mely szerint a cég 200 font regisztrációs díjat kér minden munkakeresőtől. Ha valakinek nem szereznek munkát, akkor egy év után ezt az összeget visszakapja. Fizetni kell! De miért is? Nem értem. De felmerül egy másik kérdés is. Mi a garancia arra, hogy valaki visszakapja ezt az összeget? Összességében a weboldal és a ”cég” valós, komoly vállalkozás látszatát kelti, de ha az ember jobban odafigyel, akkor csak a kérdések és a kétkedés marad. A bizalom pedig elszáll….

Sajnos az alábbi cég is hasonló stílus: http://www.londonimunka.eu

 

 „Pénznyelő”

 Az alábbi becenevet egy hölgy nevével kapcsolatban olvastam, de ne menjünk a dolgok elejébe. A történet egy megkereséssel kezdődött.  Az egyik kedves olvasóm érdeklődött egy „cég” után. Szállodai munkákat ajánlott a cég, de nem lehetett semmi konkrétumot tudni róluk. E-mail cím alapján előkerült egy honlap, mely annyira gagyi volt, hogy elröhögtem magamat, amikor megláttam.

http://coreservicesltd.co.uk/services.htm 

Röviden utána néztem a cégnek és végső soron semmi bizalmam nem volt hozzájuk. Olvasómnak azt javasoltam, hogy menjen el az állásinterjúra, de csak a poén kedvéért. Pár nap múlva ez meg is történt, a Bem rakparton, egy hotel alagsorában. Ennek eredményeként az alábbi levelet kaptam:

 „Tegnap voltam azon az interjún, amiről írtam. Elég gyanús az egész. Az art' hotelben tartották, a Bem rakparton. Beküldtek egy különterembe, ahol ki kellett töltenem egy jelentkezési lapot, a terem elejében körbe öltönyös férfiak ültek, de nekem nem is kellett velük beszélgetnem, csak egy magyar nővel, aki egy szót se kérdezett tőlem angolul, viszont elhadarta, hogy menjek ki hozzá lakni 70 fontért/hét +transzfer+ ügyintézési díj meg persze kaució, ha már kint vagyok, elküld ott egy interjúra, amire felkészít. Az még egy dolog hogy, nincs is szó biztos állásról és az egész megint egy újabb szállásadó ügynökség, DE RÁADÁSUL a szállásról egy szót sem ejtett csak hogy 3. zóna. E-mail címe és magyar telefonszáma sincs csak egy angol szám, amire SMS-ben meg kell írni hogy mikor érkezik a repülőm. Tehát azt várja, hogy úgy menjek ki, hogy egy képet nem láttam a lakásról, és a címet se tudom!! Másoknak egyébként, akik nem a takarítói állásra jelentkeztek, el kellett beszélgetniük a zselézett hajú öltönyös "úriemberekkel" is, hogy nekik van-e konkrétan közük a szállodához azt nem tudom, de úgy tűnt, egymás közt mintha románul beszéltek volna. De ebben már nem vagyok 100% biztos. Egyébként az aktuális hotellánc ahová küldenének: grangehotels.com, a magyar hölgy neve Sike Judit. Azzal próbált meggyőzni, hogy neki érdeke, hogy tudjam fizetni a szállást, tehát hogy találjak munkát. Nem volt túl meggyőző..”

 Mit is mondhatnék erre? Úgy gondoltam, még egy esélyt adok nekik és beírtam a keresőbe az említett hölgy nevét, ekkor bukkant fel a címben említett becenév. Édes, úgye!?

 

4 komment

Címkék: ügynökségek munkavállalás vámszedők andrei zsuzsa


2011.06.26. 00:01 Árpádiusz

(SZ)Állásközvetítők 4. rész - …és parasztvakítás.

 Mielőtt elkezdeném a soron következő kategória elemzését, szót kell, hogy említsek a legfontosabb és egyben a legproblémásabb elemről. Ez pedig nem más, mint a kalandor maga. Pontosabban fogalmazva a hozzáállás és a személyes kondíciók. Mert, ahogy mondani szoktam: Jó dolog a francia szex, de nem mindegy, hogy a fasz melyik végén áll az ember. Sokan maguknak teremtenek olyan helyzetet, melynek eredményeként, mondhatni önként állnak a rossz végére.

Remek példákat lehet találni erre a Hunuk fórumán. Itt két dolog jellemző. Az egyik, amikor vak vezet világtalant. Példának okáért valaki Kaposvárról megkérdezi: -„Szokott- e esni Londonban?” Erre valaki Záhonyból visszaír: -„Úgy hallottam, szokott.”  No komment!

 A másik jellemző típus az, aki a sült galambra vár. Persze ennek is vannak fokozatai. A legdurvább, amikor valaki leírja a már korábban említett fórumba a következőket: - Évek óta nincs folyamatos munkám, ergo pénzem se. Elvállalok bármit, de nem értek semmihez. Magyarországon élek, de Angliában szeretnék dolgozni. Szorgalmas és becsületes vagyok, de arra lusta, hogy angolul akár egy szót is megtanuljak. Ha valaki tud munkát, légy szíves szóljatok.” ???? Nem értem? De tudod mit? Tudok munkát! Holnap kellene kezdeni. Nem tudsz? Miért is? Mert nem vagy itt, mert nem tudsz kitölteni egy kétoldalas űrlapot angolul és kölcsön kellene kérned, hogy ki tudj fizetni kétheti lakbért egy londoni szobáért? Nem baj, van megoldás! A parasztvakító, veréb-szar alapon működő (SZ)állásközvetítők pont az ilyenekre szakosodtak…Íme:

 

http://www.londonimunka.net/

A londoniszallasok cimű weboldal üzemeltetőjének cége, a parasztvakítók csapatából. Jótündér szerepében próbálnak tetszelegni.  Mintegy jól bevált üzleti stratégia, úgy mutatkoznak be, mint egy szolgáltató. Felajánlják a segítségüket a kezdeti lépésekben, ügyintézésben és a jelentkezők számára egy ajándékcsomaggal kedveskednek. Miből áll ez?

- Londoni utcatérkép (2 font)

- SIM kártya, 5 font feltöltéssel

- Bérlet, 10 font feltöltéssel

- Ingyen metrótérkép

Nos, először is hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez az akciós ajánlat júliusra érvényes és feltételezzük azt, hogy még mindig él, pedig már lassan október. Ha az értékét nézzük, az összesen 17 font. Ez az üzleti befektetés viszont a cégnek abban a pillanatban megtérül, hogy a kalandor megérkezik Londonban. Miért? A válasz egyszerű, reptéri transzfer. A cég ebben is segít, a kalandornak pedig kellemest a hasznossal alapon még jól is jön. Hiszen nem ismeri a várost, ráadásul, háztól-házig szolgáltatás, tehát kényelmes. Ismerve a haszonkulcsot, ami egy ilyen fuvaron van, ez a 17 font bőven megtérül. De az akciós ajánlatban azért ott van a parasztvakítás. Vagy csak hülyének akarják nézni az embert?  Ingyen metrótérkép”

Basszus! Az ingyen van! Bármelyik metróállomáson kötegszám áll!

 Nos, akik ezek után úgy döntenek, hogy jobban körüljárják a „cégek” ajánlatait illetve hátterét, azoknak ajánlom a holnapi bejegyzést.

2 komment

Címkék: munkavállalás vámszedők


2011.06.22. 00:01 Árpádiusz

(SZ)Állásközvetítők 2. rész - Jótündérek pedig nincsenek…

 Az angliai „cégek” szeretnek a jótündér szerepében tetszelegni. Felajánlott segítség szólhat a kezdeti elindulásról, de akár konkrét állásajánlatokról is. Ebben az esetben a probléma a képmutatással van. Ezek a „cégek” ugyanis valójában olyan embereket takarnak, akik Angliában szobakiadással foglalkoznak. Vagyis az itt dolgozni kívánóknak biztosítanak ilyen-olyan szállást. Ebből élnek, méghozzá elég jól. Hiszen házanként 400-500 font tiszta havi bevételhez jutnak. Persze nem sajnálom tőlük ezt a pénzt. Az is tény, hogy ők egy meglévő igényt elégítenek ki, hiszen a többségnek nincs 3-4,000 fontja arra, hogy lakást/házat bérelje.

 

http://oneletrajzfutar.weebly.com/index.html

Íme, egy határeset. Idézet a weboldalról: „Az Önéletrajz futár előfizetés neked semmibe se kerül, ha cégünkön keresztül foglalsz magadnak szállást”

 

http://www.iranylondon.hu/

A lakóiknak illetve a hozzájuk költözőknek ígérnek segítséget a munkakeresésben.

 

http://www.londonimagyarok.hu/

A lakóiknak illetve a hozzájuk költözőknek ígérnek segítséget a munkakeresésben.

 

http://www.hu-uk.co.uk/content/szálláslehetőség

Kifejezetten szállásokra specializálódott vállalkozás.

 

Az eddig felsorolt „cégek” szobakiadással foglalkoznak. Ezt nem tagadják és szerintem ez a korrekt.

A most következő viszont már a jótündér szerepében tetszelegnek. Mézes madzagként elhúzzák az ember orra előtt a munkalehetőséget. Sajnos sokan bedőlnek annak, hogy itt kolbászból van a kerítés. Jó, jó… ez néha így van! Csak, hogy ezekben az esetekben a kalandorok kolbászából készül a jótündérek kerítése…

 

http://kiut.ewk.hu

 Dávid Anikó, a weboldal üzemeltetőjének fő profilja a szobakiadás.

 

http://magyar-uk.com

Önmagukat bejegyzett cégnek bemutató társaság, mely a cégjegyzékben nem szerepel. Felajánlják a segítségüket az újonnan érkezőknek.  Ezen kívül konkrétumok nélkül, szállodai munkákat ajánlanak.

De a weboldalból végső soron kibukik, hogy valójában szobakiadással foglalkoznak.

 

De jöjjön egy „ellenpélda”

 http://masikut.shp.hu

Garaj Mária szobakiadástól kezdve az angol nyelvleckéig mindennel foglalkozik, amiből pénzt lehet csinálni. Becsületére váljon, hogy ezt legalább nem akarja titkolni. Bár nem ismerem személyesen a hölgyet, a weboldala nekem azt sugallja, hogy az üzleti és a segítő szándékot ugyanolyan komolyan veszi.

 

 

Folyt. köv.

5 komment

Címkék: szállás ügynökségek munkavállalás vámszedők


2011.06.20. 00:01 Árpádiusz

(SZ)Állásközvetítők 1. rész - Magyar közvetítők

 Mottó: az embert a tettei és nem a szavai határozzák meg…

 Az apróhirdetések közlésére szakosodott oldalak tele vannak angliai állásajánlatokkal. Ha az ember egy kicsit is odafigyel a részletekre, egy szomorú tény tárulhat a szeme elé. Túlnyomó többségük lehúzás. Aki ilyen hirdetéseknél mégis úgy dönt, hogy fizet, az az esetek 90%-ban futhat a pénze után. Persze ezt egyre többen tudják, ezért inkább a komolynak tűnő cégek felé fordulnak. De vajon mire lehet ekkor számítani?

 Azok, akik Magyarországról közvetítő cég által szeretnének kijönni az Egyesült Királyságba munkát vállalni, két kategóriával találják magukat szembe. Az interneten rengeteg állásajánlattal illetve segítséggel szolgálnak. Attól függően, hogy a „cég” magyar vagy angol székhelyű, különböző stílusban mutatkoznak be.

 A magyar cégek konkrét állásajánlatokkal szolgálnak. Sajnos azonban két dolog igencsak jellemző. Az első, hogy a munkaszerzésért cserébe pénzt kérnek. Rosszabb esetben viszont szó sincs tényleges szolgáltatásról, kizárólag arra megy ki a játék, hogy a jelentkező különböző indokokra való hivatkozással fizessen a „cégnek”. De munkáért pénzt kérni törvénytelen. Ezért más címszóval akarnak pénzt kicsikarni. Arra pedig jópár esetben nincs garancia, hogy a pénzért cserébe kap-e az ember valami szolgáltatást, vagyis munkát.

 Íme, egy lista a „cégek” ajánlatából, a teljesség igénye nélkül:

 http://www.euwork.hu/

90,000 HUF programdíjat kérnek

 http://www.jobandtravelcentre.hu

Kézikönyv és utazásszervezői díj: 60,000 HUF

 http://www.labourandstaff.com

A munkakeresés egyik érdekes módját választották. A jelentkezőknek bemutatkozó videót kell csináltatniuk a céggel potom 60,000-80,000 forintért.

 Nem állítom egyik cégről sem, hogy nem folytatnak valós tevékenységet, vagy, hogy csalók lennének. Viszont teljesen feleslegesnek tartom, hogy bárki is fizessen ilyen szolgáltatásért vagy pedig annak ígéretéért. Tehát azt javaslom mindenkinek, hogy nagy ívben kerülje el az otthoni közvetítőket.

 Folyt. köv.

1 komment

Címkék: ügynökségek munkavállalás vámszedők


2011.06.16. 12:33 Árpádiusz

Angol típusú kizsákmányolás

 Anglia a bankárok és az jogászok fellegvára. A cégek pedig kihasználnak minden lehetőséget, ami törvényileg megengedett, hogy minél több haszonra tegyenek szert. Nem képeznek kivételt ez alól a munkaerő kölcsönző ügynökségek sem. Persze itt is megvan az a szektor, amelyikre ez valójában jellemző. Hiszen egy nagynevű, bizonyos minőségi szinten mozgó cég nem fogja magát azzal blamálni, hogy a törvényesség mezsgyéjén járjon. Ez a fajta trükközés az „alja munkával” foglalkozó ügynökségekre jellemző leginkább. Ők bevállalják a törvénytelen dolgokat is. Kihasználva a hozzájuk regisztrálók kondícióját. Hisz ilyenkor nem csak arról van szó, hogy valaki nincs tisztában a jogaival vagy, hogy, a nyelvi nehézségek miatt nem tud kiállni az igazáért. A legnagyobb baj a kiszolgáltatott helyzet, amibe a többség van. Ez egyfajta ördögi kör, amiből nehéz a kikerülés. De hogy, érthető legyen. Van egy tanácsadó, könyvelő cég. A Legal-E 2008 óta működik és célja, hogy maximalizálja a munkaerő kölcsönző cégek bevételét a bérmunkások kárára. A céget már beperelték néhányszor, de kihasználva a kiskapukat, folyamatos nyerésre állnak. Ez a cég többek között kapcsolatban áll a következő ügynökségekkel:

-Cue Personnel,

-First Call,

-Gap Personnel.

 A felsoroltak közül bármelyik ügynökséggel szerződik le a munkavállaló, egyúttal az orra alá nyomják a Legal-E-s  szerződést is. Ez egy 2 oldalas, nagyon apró betűs dokumentum, mely 2 lényeges elemet tartalmaz. 1. A cég, összeghatár nélkül, bármilyen indokkal levonhat a dolgozó fizetéséből. Ez a bérpapíron „expenses” vagyis költségek címszóval szerepel. 2. A cég 12,07%-kot levon a dolgozó fizetéséből „holiday saving” azaz szabadság előtakarékosság címszóval. Ez azt jelenti, hogy a cég fizet neked szabadságot, de ezt a te pénzedből teszi. Elvileg ez jogszabály ellenes, de hála az angolszász jogrendszernek, mindezt megteheti, ráadásul azzal, hogy aláírod a szerződést, te ezt el is fogadod.

 A törvény mezsgyéjén való séta után jön az, ami még mindig nem illegális, de felettébb gusztustalan. A fent felsorolt ügynökségeknél mind bevált gyakorlat a szabadság pénz benyelése. De ehhez már nem kell a Legal-E. Ez pedig úgy zajlik, hogy munkaév vége felé közlik, az emberekkel, senki se mehet szabadságra, mert a bérlő cégnek minden emberre szüksége van. Azután eljön a január. Nincs munka, mindenki menne szabadságra. Ekkor szembesülnek azzal, hogy a tavalyi szabadságuk eltűnt, mint a tavalyi év. A fel nem használt szabadság nincs, és a fizetésükből levont holiday saving is elúszott. De mégis mit tehet az ember, ha úgy érzi, átvágják? Valójában semmit. 

 Mi a megoldás? Nemrég valaki megkérdezte, melyik ügynökségnek dolgozok. Mikor közöltem a cég nevét, furcsa választ kaptam „-Akkor te beszélsz angolul?!” Nos, igen, beszélek egy kicsit. De nemrég a Gap Personnel megkeresett fejvadász jelleggel, egy állásajánlattal. Próbáltam lerázni a céget, de az ügyintéző nem tágított. Úgy látszik tetszett neki az önéletrajzom. Amit viszont az irodába műveltem már nem annyira. Közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó aláírni a Legal-E-s szerződést, csak a Gap-ost. Bár az interjú ezek után is lezajlott, nem valószínű, hogy valaha is vissza fognak hívni telefonon. Legalább is remélem, hogy nem….pedig milyen jól hangzott a 7 fontos alap órabér...

33 komment

Címkék: munkajog munkavállalás vámszedők


2011.06.15. 20:32 Árpádiusz

Lehúzás angolosan

 Most következzen egy példa, hogyan csinálják itt a tudatlan munkavállalók lehúzását. A cím se véletlen, hiszen ezt a módszert nem igazi angolok csinálják. Olyan angol állampolgárok, akik etnikumuk szerint pakisztáni, indiai vagy arab vérvonallal rendelkeznek. Egyébként én kis naiv, azt hittem, ezt a módszer már nem divat. Ugyanis közel 5 éve hallottam erről először és sokáig azt gondoltam, rengeteg ember járt már pórul, ezért híre ment a nagyvilágban. Sajnos nem így történt. Legutóbb egy Angliába tévedt magyar honleány blogjában olvastam, aki idén tavasszal került hasonló helyzetbe. Ő ráadásul fel se fogta mi történt, hisz a bejegyzése szerint még mindig arra vár, hogy visszahívják dolgozni….Apropó! Van egy kifordított közmondásom: Nagy az Isten állatkertje, de Anglia nagyobb…és ha már itt tartunk….

 Kezdetnek vala a bárány vagy birka..izé…a jól felkészült kalandor. Ők azok akik kijönnek ide pénz és angoltudás nélkül. A nagy számok törvénye alapján ( vagyis ők vannak többen) megtalálják a saját fajtájukat, itt Angliában. Persze a többségük segítőkész, de hát a minőség…szóval jön a segítség és a sok jótanács. Ennek eredményeként a friss birkahús mellé elkészül a friss, angolnyelvű önéletrajz is. Helyben szerkesztve, internet kávézóban kinyomtatva, munkakeresési jótanácsokkal fűszerezve. Ezzel el is készült a hogyan dolgozzunk sokat, ingyen nevű dolog:

 Vagyis, a friss hús elindul a főutcában és bemegy az összes utjába akadó üzletbe. Na, nem vásárolni, hiszen pénze nincs, hanem munkát keresni. A cél pedig, hogy egy kávézóban vagy kebabos boltban el tudjon helyezkedni. Az országos hálózattal rendelkező, franchise rendszerben működő cégek nem nagyon foglalkoznak az ilyen típusú munkakeresővel. Legtöbbször elküldik őket a központi irodába. Nagy ritkán persze a menedzser beinvitálja a munkakeresőt egy-két szó erejéig, de többre nem is jutnak, a nyelvtudás hiányában.

 Akik viszont harapnak a birkahúsra, azok az egy-két bolttal rendelkező, helyi kebabosok. Fel is ajánlanak munkát, már másnap lehet kezdeni. A próbanapot! Ez lehet egy-két nap, maximum két hét. A főnök bátorságától és rutinjától függően. A birka is örül, hiszen végre dolgozhat, talán még a maradékból is ehet. Azonnali munka és ingyen kaja. Hmm. Jól hangzik! Szóval lehet dolgozni, mosogatni, takarítani. Aztán jön a fekete leves. A tulaj két dolgot közölhet. Ha csak pár napot voltál ott, akkor azt mondja, hogy sok a jelentkező és mást is ki kell próbálnia. Menj haza és várj a telefonhívásra. Fizetés nem jár, hiszen próbamunkát csináltál. Várd a telefonhívást, ahogy a korábban említett lány is teszi. Ha a főnök rutinosabb, akkor két hét munka után kirúg valamilyen okkal, még mielőtt, az első fizetést megkaphatnád. Csúnya nézés, kiabálás. Körítés ízlés szerint. A lényeg, pénz nincs. Mint ahogy nincs szerződés, se semmi egyéb, amivel védhetné magát a szerencsétlen. Game over!

Szólj hozzá!

Címkék: munkajog munkavállalás vámszedők


2011.05.29. 21:38 Árpádiusz

Román állampolgárok munkavállalása Angliában 4. rész

 3. Szakasz Gyakori kérdések

-Mi az Accession Work Card?

 Ez a kártya határozza meg, hogy a birtokosa milyen típusú munkát vállalhat. Ilyen kártyára van szüksége a magasan képzett és az alapképzettségű személyeknek, ill. munkavállalási engedélyhez nem kötött munkát vállalni kívánóknak. A munkavállalónak az AWC kártyát az Egyesült Királyságba való kiutazás előtt kell megigényelnie.

 -Hogyan juthat munkavállalási engedélyhez szakképzetséggel rendelkező személy?

 Meg kell pályáznia egy angliai székhelyű cég állásajánlatát. Ez alapvetően szükséges, ha az Egyesült Királyságban kíván munkát vállalni. Ezek általában szakképesítést igénylő munkák.

 -Mi a szezonális mezőgazdasági munkás rendszer?

 Az ilyen jellegű munkavállalásra csak 18 éven felülieknek van lehetőségük. A munkavállalás korlátozott, de 6 hónapot meghaladhatja.

 -Mi a magasan képzett bevándorló program?

 Highly Skilled Migrant Programme (HSMP) A munkavállaló részére lehetőséget ad, hogy konkrét állásajánlat, üzleti terv vagy munkahely teremtési szándék nélkül jöjjön az Egyesült Királyságba. A HSMP pontozásos rendszerben működik. A pontozáskor figyelembe vett tényezők: Szaktudás, korábbi eredmények, angliai tapasztalat,  nyelvtudás.

 -Vállalhat-e munkát Román vagy Bulgár diák?

Igen, de csak abban az esetben, ha rendelkeznek „sárga” munkavállalási kártyával. Ebben az esetben heti 20 órát dolgozhatnak. Vakáció idején, ill. gyakorlatszerzés céljából többet is.

 -Mi a helyzet az egyéni vállalkozással?

 Az EU-s jog lehetővé teszi, hogy egyéni vállalkozóként dolgozzanak az Egyesült Királyság területén.

A teendők ebben az esetben a következők:

-Regisztráció az Inland Revenue-nál (adóhatóság)

-National Insurance Number igénylése (társadalombiztosítás) mint egyéni vállalkozó

.....................................................................................................................

 

- Angol munkaerő közvetítő ügynökség kérelmezhet-e munkavállalási engedélyt?

 A törvény ezt egyértelműen tiltja. Munkaerő bérlő- és közvetítő ügynökség nem kérvényezhet munkavállalási engedélyt. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha az ügynökség csak fejvadászként szerepel. Kivételt képez ez alól, például ha az ügynökség „au-pair” munkát közvetít, de ebben az esetben a külön erre érvényes szabályozást kell figyelembe venni.

Mi az illegális munkáltatás szankciói?

 Ha illegális alkalmazás történik a munkavállaló minimum 1,00 font maximum 5,000 font és/vagy 3 hónap elzárással büntethető.

Mivel szembesülhet a munkaadó ebben az esetben?

 Illegális alkalmazás esetén a munkaadó minimum 5,000 fontra és/vagy börtönbüntetéssel súlytható.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: román munkavállalás


2011.05.28. 07:53 Árpádiusz

Román állampolgárok munkavállalása Angliában 3. rész

 2. Szakasz: A román és bulgár állampolgárok részére kiállítható dokumentumok listája és ezek meghatározása

Blue Registration Certificates avagy „Kék kártya”: a kártya birtokosát minden jog megilleti és teljesen korlátozásmentes a munkavállalás területén. Ebbe a csoportba tartoznak a magasan képzett munkavállalók,  élet- vagy házastársa angol állampolgárnak vagy Angliában letelepedett személynek. Ezek a személyek mentesülnek az AWC megszerzésének követelményei alól. Sem a vállalni kívánt munka típusában, sem a ledolgozott óraszámban nincs korlátozás.

 Yellow Registration Certificates avagy „Sárga kártya”: az igazolás birtokosának korlátozott jogai vannak a munkaerő piacon. Ebbe a csoportba tartoznak a diákok, egyéni vállalkozók vagy önellátó magánszemélyek. Korlátozások:

Diákok részére a maximális munkaórák száma 20 óra/hét.

Egyéni vállalkozók kizárólag a tevékenységi körükben dolgozhatnak.

Önellátó magánszemélyek nem jogosultak munkavégzésre, vagyis nem dolgozhatnak.

 Purple Registration Certificates avagy „Lila kártya”: az 1. Szakaszban felsorolt munkakörök valamelyikére jelentkező személyek kapják ezt a kártyát. Aki ilyen kártyát kap az a későbbiekben nem

jogosult arra, hogy kék vagy sárga kártyát kapjon. Alap esetben a lila kártya sorozatszáma „G” betűvel kezdődik. A kártya tulajdonosa kizárólag a kártyán szereplő munkaadónak dolgozhat. Kiegészítő munkát nem enged.

  Lehetőség van arra is, hogy az angliai munkaadó olyan munkavégzésre kérjen engedélyt, mely nem szerepel az 1. Szakaszban. Ebben az esetben a kártya „H” kezdőbetűs sorozatszámot kap és a kártya tulajdonosa más, kiegészítő munkát is vállalhat.

 Mindkét esetben a kérelmezési procedúra azzal kezdődik, hogy a munkaadó beadja a megfelelő kérelmet az elbíráló hatóságnak.

 FOLYT. KÖV.

Szólj hozzá!

Címkék: román munkavállalás


2011.05.27. 19:14 Árpádiusz

Román állampolgárok munkavállalása Angliában 2. rész

 Az angol munkaadóknak követnie kell a megjelent útmutatást a kérelmező levélben, ha román vagy bulgár állampolgárokat kíván alkalmazni az Egyesült Királyság területén. Van azonban néhány szempont a munkavállalási rendszerben melyek már nem lényegesek a román vagy bulgár állampolgároknak. Ezek a következők

-A román és bulgár állampolgárok többé nem esnek a bevándorlási hivatal ellenőrzése alá. Nincs korlátozva az országban tartózkodás ideje, ennél fogva nincs szükségük többszöri belépéses munkavállalási engedélyre.

-Az angol munkaadónak nincs tájékoztatási kötelezettsége, ha a munkaviszonyban technikai változás történt.

-Az AWC a kibocsájtástól számítva a munkavállalás teljes idejére érvényes. Ennél fogva a munkaadónak nem kell az ide vonatkozó, kiterjesztett szabályozás szerint eljárnia.

-Nincs korlátozva, hogy a munkavállaló váltson a különböző foglalkoztatási kategóriák között. De ha önálló személy változtat munkát, akkor az új munkaadónak kérvényeznie kell a munkavállalási engedélyt és a munkavállalónak új AWC kártyát kell kérnie.

-Nincs korlátozva, hogy a munkavállaló a kint tartózkodása során változtassa a státuszát. Vagyis bármikor lehet diák-munkásból munkavállaló vagy egyéni vállalkozó.

 Ha alkalmazás keretében a munkavállalást jóváhagyásra kerül, erről a kérelmezőt levélben értesítik. Ez a levél azonban még nem jogosít fel a munkavállalásra. A jóváhagyást igazoló levelet a BR3 nyomtatvánnyal el kell küldenie a kérelmezőnek a Home Office-nak. Ezek után a kérelmező megkapja az AWC-t, mely már feljogosítja a munkavállalásra.

 Hasznos linkek:

BR1 nyomtatvány a munkavállalási engedély kérelméhez:

 http://www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/applicationforms/bulgariaromania/formbr1.pdf

 BR3 nyomtatvány AWC-hez

 http://www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/applicationforms/bulgariaromania/formbr3.pdf

 Kitöltési útmutató angol nyelven:

 http://www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/applicationforms/bulgariaromania/guidanceforbulgariaromania0408

 

FOLYT. KÖV:

Szólj hozzá!

Címkék: román munkavállalás


2011.05.26. 04:12 Árpádiusz

Román állampolgárok munkavállalása Angliában 1.rész

  Mivel nemrég egy romániai magyar honfitársunk fordult hozzám segítségért, ezért úgy érzem érdemes ezzel a témával is foglalkozni. A lényeg, hogy elég macerás az ő helyzetük, de persze vannak kiskapuk és persze vannak a kiskapuk kinyitására szakosodott londoni székhelyű „cégek” is. Részemről a végső következtetés és egyben jó tanács a következő. Tessék elkezdeni a honosítást. Tudom, hogy hosszadalmas procedúra, de megéri.Tehát a munkavállalás nem egyszerű nekik, de hogy a tájékoztatás teljesen hiteles legyen, lefordítottam magyarra az erre vonatkozó rendelkezést:

 Román és Bulgár nemzetiségűek alkalmazása az Egyesült királyságban

 2007. január elsejétől  mint az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárai, bolgárok és a románok jogosultak a  szabad beutazáshoz és tartózkodáshoz bármelyik EU-tagállamban.

A bolgár és román állampolgároknak munkavállalói engedélyre van szüksége, ha az Egyesült Királyság területén kívánnak dolgozni, kivéve, ha mentesülnek ez alól. Ez a korlátozás 2013 év végéig van érvényben.

 1.Szakasz: Accession Worker Card-ot igénylő foglalkozások

 Alap esetben minden munkavállalónak szüksége van az úgynevezett Accession Worker Card-ra (AWC). Bizonyos esetekben a román és bulgár állampolgárok úgy is megigényelhetik, hogy egyúttal nincs szükség arra, hogy a munkaadó kérvényezze a munkavállalási engedélyt. A kivételt képező kategóriák a következők:

(a) Repülőtéri földi személyzet, tengerentúli légitársaságok esetében

(b) „Au-pair” munka

(c) Belső munkás privát háztartásban, pl. takarítónő, kertész

(d) Vallási felekezet hivatalos képviselője

(e) Tengeren túli ország állami alkalmazottja

(f) Posztgraduális orvosok, fogorvosok és háziorvos gyakornok

(g) Magánalkalmazottak diplomáciai háztartásban

(i) Kizárólagos képviselők

(j) Tanárok és nyelvi asszisztensek

(k) Tengeren túli szakképzést szerzett nővérek

(l) Önkéntes munkások

 Ha a munkaviszony nem tartozik a felsorolt kategóriák egyikébe se, akkor a munkavállalási engedély megszerzésének folyamata két részből áll:

-Az angol munkaadónak engedélyeztetnie kell a munkaviszonyt a munkavállalás szabályainak megfelelően.

-A román vagy bulgár állampolgárnak kérelmeznie kell az AWC-t.

 Az angol munkaadónak ki kell töltenie a munkavállalási engedélyt igénylő űrlapokat (WP1, WP3, SR1, PD1, MTI1, WPSI és SB1) az ide vonatkozó útmutatók segítségével az alábbiak szerint:

-Üzleti és kereskedelem

-Képzés és gyakorlatszerzés

-Sport és szórakozás

-Ágazat alapú rendszerek és

-Diák, szakmai képzés

 

FOLYT. KÖV.

Szólj hozzá!

Címkék: román munkavállalás


2011.05.21. 14:02 Árpádiusz

Access to work

 Fogyatékkal élő munkaképes embereknek nyújt segítséget a kormányzat Access To Work nevű intézménye. Részletesen erről itt olvashattok:

http://www.direct.gov.uk/en/DisabledPeople/Employmentsupport/WorkSchemesAndProgrammes/DG_4000347

Regionális központok listája:

http://www.direct.gov.uk/en/DisabledPeople/Employmentsupport/WorkSchemesAndProgrammes/DG_173083

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás érdekképviselet szoc.juttatás


2011.05.01. 14:49 Árpádiusz

Betegállomány Angliában

 

A hivatalos álláspont így hangzik:

Ha négy vagy több, egymást követő napig nem dolgozik, és a heti keresete meghaladja a 102 fontot, jogosult a Statutory Sick Pay (SSP) - kötelező táppénzre. Az SSP az a juttatás, amelyet a munkaadó a munkából betegség miatt hiányzó alkalmazottainak köteles fizetni. Ez a minimális pénzösszeg, amit betegség miatti távolmaradás esetén kaphat. Emellett munkaszerződése alapján további juttatásokra is jogosult lehet (contractual sick pay - szerződéses táppénz). Olvassa el a szerződését, és ellenőrizze, hogy mire jogosult.

A legtöbb alkalmazott jogosult az SSP-re, beleértve a részidős dolgozókat, a határozott idejű szerződéssel alkalmazottakat, és ügynökségi dolgozókat is. Az SSP legfeljebb 28 hétig tarthat. A szerződéses táppénz ennél hosszabb ideig tarthat. Szerződéséből megtudhatja, hogy ez érvényes-e önre. Ha nem kaphat SSP-t, vagy ha 28 hétnél hosszabb ideig volt beteg, munkáltatójától kap egy SSP1 nyomtatványt és indoklást. Az SSP1 nyomtatvánnyal folyamodhat munkaképtelenségi támogatás- vagy jövedelem-kiegészítésért (ESA) a helyi támogatási hivatalhoz, amennyiben nem jogosult SSP-re vagy szerződéses táppénzre.

--------------------------------------------------------------------------------------

  Ha valaki megbetegszik és elmegy a háziorvosához, akkor több opció közül választhat, természetesen a betegség fajtájától függően.

 -Kérhet táppénzes papírt (sicknote), ezzel a munkából való távolmaradást lehet igazolni. Itt is két verzió van:

 Ha az orvosi igazolás 8 napnál kevesebb időre szól, akkor a munkáltatónak az úgynevezett "self-certification"-t kell bemutatni. Ez egy formanyomtatvány, amit az alkalmazott maga tölt ki. Ebben szerepel a hiányzás oka és rákérdeznek arra, hogy voltál-e orvosnál. Ezzel két gond van.  A háziorvoshoz nem könnyű időpontot kapni. Általában 1 hétre adnak időpontot. Persze elmehetsz a dokihoz és kérhetsz táppénzes papírt, de ha a napok száma nem haladja meg a 8 napot, akkor 15 GBP-t kell a dokinak fizetned. A dolog szépséghibája, hogy a munkáltató saját maga döntheti el, hogy elfogadja-e az önigazolást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem fogadják el, vagyis fizetetlen hiányzásnak minősítik. Ha viszont viszed a fizetős igazolást a dokitól, akkor a cég se szórakozik.

 -Nyolc napot meghaladó hiányzás esetén mindenképp kell az orvosi igazolás, ami ebben az esetben ingyenes. Természetesen a munkáltatók szeretnek trükközni. Például:

 Ha nincs meg a 6 hónap munkaviszonyod, nem jár táppénz se. A táppénz összege lépcsőzetesen csökken. Vagyis ha két hétig vagy beteg, akkor a fizetés 100%-át fizetik, de ha már 3 hetet, akkor csak az 50 %-át.

 -Fit-note egy áthidaló megoldás lehet bizonyos betegségeknél.

 A példa kedvéért: Beteg voltál 2 hónapig, de szeretnél visszamenni dolgozni. Viszont a betegség annyira megviselt, hogy nem tudsz minden munkafolyamatot elvégezni. Ilyenkor kérhet a munkáltató a háziorvostól potom 60 GBP-ért egy fittségi jelentést. Ebben a doki leírja, hogy pl. nem emelhetsz nehezet vagy, hogy a munkavégzésnél felügyeletre szorulsz. Ebben az a jó, hogy újra dolgozhatsz. Ezzel egyrészt több pénzhez jutsz, mint a táppénz. Másrészt megmutatod a cégnek, hogy nem a táppénzre hajtasz. Magyarul megmarad a munkád.

 Megjegyzés: az itteni ügynökségek szeretnek visszaélni azzal, hogy a melósok nem tudnak angolul és nem ismerik a jogaikat. Ezért itt sok esetben előfordul az, hogy nincs se táppénz, se szabadság. Kizárólag a munkában töltött napok után kapsz pénz. Persze nem mind inkorrekt, de a többségük szeretik átvágni az embert. Találkoztam nagyon kirívó esetekkel is, de nem lehetet tenni semmit, hiszen a kárvallott elvesztette volna a munkáját, ha szóvá teszi a visszaélést. A céges alkalmazottak is áldozatává válhatnak a "kiskapus" dolgoknak, de ez annyira nem jellemző. Ezért a megjegyzésem lényege a következő. Táppénzről csak az álmodjon, aki céges alkalmazott és nem bérmunkás.

Szólj hozzá!

Címkék: egészség munkajog munkavállalás pénzkereset


2011.03.31. 00:01 Árpádiusz

Egészségügyi munkavállalásról Angliában 5 - Gyógyszerészeknek

 Aki gyógyszerészként kíván Angliában dolgozni, köteles regisztrálni a General Pharmaceutical Council - nál (GPhC). Maga a regisztráció viszont nem ad automatikusan jogot a munkavégzéshez. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen, kérelmeznie kell a regisztrációt, mely után az GPhC megvizsgálja, hogy a jelentkező által megszerzett szaktudás megfelel-e az itteni követelményeknek.

 Az EU területén végzett gyógyszerésznek meg kell felelnie az GPhC előírásainak. Összehasonlításra kerül a kérelmező országában kapott oktatás az itteni követelményekkel és szükség szerint kérhetik az alkalmassági és szakmai teszt elvégzését.  Az GPhC nem követeli meg az angoltudás bizonyítását.

Az ezzel kapcsolatos hivatalos link:

 

http://www.pharmacyregulation.org/registration/registering-pharmacist/eea-qualified-pharmacists

 

 Információs anyag:

http://www.pharmacyregulation.org/sites/default/files/RECOGNITION%20AS%20AN%20EEA%20QUALIFIED%20PHARMACIST.pdf

 A GPhC hivatalos weboldala:

http://www.pharmacyregulation.org/

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás nyelvtudás


2011.03.29. 20:45 Árpádiusz

Egészségügyi munkavállalásról Angliában 4 - Betegápolóknak

 Aki betegápolóként kíván Angliában dolgozni, köteles regisztrálni a Nursing and Midwifery Council-nál (NMC). Maga a regisztráció viszont nem ad automatikusan jogot a munkavégzéshez. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen, kérelmeznie kell a regisztrációt, mely után az NMC megvizsgálja, hogy a jelentkező által megszerzett szaktudás megfelel-e az itteni követelményeknek.

 Az EU területén végzett ápolóknak meg kell felelnie az NMC előírásainak. Összehasonlításra kerül a kérelmező országában kapott oktatás az itteni követelményekkel és szükség szerint kérhetik az alkalmassági és szakmai teszt elvégzését.

 Az NMC nem követeli meg az angoltudás bizonyítását, ám az NHS kérheti szintfelmérő teszt elvégzését.

 A regisztrációkor az NMC automatikusan elfogadja a következő szakképzéseket, ha a jelentkező ezt 2004. május egy után szerezte meg.

- Ápoló bizonyítvány

- Diplomás ápoló oklevél

- Egyetemi okleveles ápolói oklevél

 Amennyiben a jelentkező 2004. május egy előtt szerezte meg a szakképesítését, akkor a magyarországi szakhatóságtól kell kikérnie a megfelelő dokumentumokat. Az ügyben illetékes:

Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal

1027, Budapest, Zrínyi Miklós utca 5.

+36-1-235-7930

 A regisztráció leindítható az interneten keresztül. Ehhez az NMC weboldalát kell használni, ahol minden szükséges információ megtalálható:

http://www.nmc-uk.org/

 

A regisztráció díja 110 GBP és a következő linken lehet elindítani.

https://forms.nmc-uk.org/Forms/eurequest

1 komment

Címkék: munkavállalás nyelvtudás


2011.03.27. 20:44 Árpádiusz

Egészségügyi munkavállalásról Angliában 3 - Szülészeknek

 Aki szülészként kíván Angliában dolgozni, köteles regisztrálni a Nursing and Midwifery Council-nál (NMC). Maga a regisztráció viszont nem ad automatikusan jogot a munkavégzéshez. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen, kérelmeznie kell a regisztrációt, mely után az NMC megvizsgálja, hogy a jelentkező által megszerzett szaktudás megfelel-e az itteni követelményeknek.

 Az EU területén végzett szülészeknek meg kell felelnie az NMC előírásainak. Összehasonlításra kerül a kérelmező országában kapott oktatás az itteni követelményekkel és szükség szerint kérhetik az alkalmassági és szakmai teszt elvégzését.

 Az NMC megköveteli az angoltudás bizonyítását, és az NHS is kérheti szintfelmérő teszt elvégzését.

 A regisztráció feltételei:

- Nyelvvizsga

- Az NMC követelményeinek megfelelő szintű képzetség

- Legalább egy éves szülészeti gyakorlat

- Megfelelő egészségügyi állapot

- Erkölcsi bizonyítvány

 

További részletek a NMC oldalán találhatóak:

 

http://www.nmc-uk.org

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás nyelvtudás


2011.03.25. 20:42 Árpádiusz

Egészségügyi munkavállalásról Angliában 2 - Fogorvosoknak

 

Angliában a General Dental Council (GDC) a fogorvosok hivatalos szervezete. Ha valaki fogászati témában akar dolgozni, akkor náluk kell beregisztrálnia magát. Az, akinek megvan a GDC jogosítványa, dolgozhat a fogászati szektorban. Mielőtt valaki elkezdi a regisztrációt, érdemes a képesítését igazoló dokumentumokat hivatalosan angolra fordíttatni, mivel a szakképesítését a GDC felé ezekkel kell majd igazolnia.

 Elméletileg a GDC elfogadja a magyar diplomát, de akinek nem, annak át kell mennie az ORE-teszten (Overseas Registration Exam). Ennek  részeletiről a GDC hivatalos honlapján lehet többet megtudni:

http://www.gdc-uk.org

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás nyelvtudás


2011.03.23. 20:40 Árpádiusz

Egészségügyi munkavállalásról Angliában 1 - Bevezetés

Ezzel a témával nem szeretnék nagyon részletesen foglalkozni, mivel, van erre egy külön blog. Ezért csak alap dolgokat fogok leírni, melyek jól jöhetnek kiindulási alapnak. Aki ebben a szakmában szeretne dolgozni, itt Angliában annak mindenkép ajánlom, hogy tanuljon meg rendesen angolul. Legalább ennyit fektessen be, hamár jól akar keresni.

 Alap követelmény minden kategóriában a következő:

- Vizsgák és szakmai múlt bizonyítása

- Vérteszt: hepa B és C

- Nyilatkozat az egészségügyi állapotról

- Tüdőröntgen, TBC miatt

 Jöjjön tehát egy összegző sorozat a feltételekről, de ha valaki többet akar tudni annak, ajánlom a következő blogot:

http://angliaiorvosiallas.blog.hu

Szólj hozzá!

Címkék: munkavállalás nyelvtudás


2011.03.21. 20:38 Árpádiusz

CSCS Card-Építőipari munkák Angliában 3 - Kvalifikáció

 

A kártya megszerzéséhez munka-és balesetvédelmi valamint szakmai tapasztalatot bizonyító tesztet kell elvégezni. A CSCS weboldalán 350 különböző képzetség közül lehet választani. A kártya kiállítási díja 30 font, és az alábbi linken lehet megtalálni a számunkra megfelelőt:

 http://www.cscs.uk.com/occupations/

CSCS kártyákhoz 3 kérelmező lap létezik:

- Szakmunkásoknak és gépkezelőknek

- Szakirányú képesítéssel rendelkező személyeknek

- Vezető beosztású személyeknek

 Bővebb információért látogasd meg a CSCS hivatalos honlapját:

 http://www.cscs.uk.com

 Megjegyzés:

- NIN szám megléte szükséges a CSCS kártyához

- Elméletileg lehetőség van a magyar szakmai tudás honosítására, ha a papírok le vannak fordítva angolra (hivatalosan) és azt a CSCS elfogadja.

- A vizsgán lehet kérni tolmácsot, de ennek extra költsége van.

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás munkavállalás nyelvtudás papírmunka cscs


süti beállítások módosítása